Rakétaként lőtt ki a karantén idején az InStyle Magyarország és Alberti Petra főszerkesztő kezdeményezésére ez a szuper kis Facebook csoport, a #vegyélhazait. Mostanra több mint 326.000 tagot számlál és hazai viszonylatban legalább olyan sikeres volt, mint a szintén a vírushelyzet alatt elindult, de nemzetközi View from my window csoport. Nem is állítom, hogy az összes feltöltő designer, termelő, kreatív szakember munkáját láttam a csoportban, hiszen özönlenek a jópofa dolgok nap, mint nap, de a hónapok alatt azért összegyűjtöttem jó pár izgalmas márkát és alkotót, akik lehet, hogy nektek is megtetszenek.  

nyito.jpgKép: Shutterstock

Jöjjön hát a válogatás, amelybe kerültek olyan brandek is, akiket már személyesen ismerek, mint a CAKO, Cakó Kinga divattervező ruhái, a Yoginis jóga és streetwear darabjai, ami Gacsályi Anikó brandje, a BebePiskóta, amelynek lelke, Nagy-Pojdin Beáta, néhány éve a Fashion Camp divattáboromban táborvezető volt, vagy épp Ksenia Wallenstein keramikusművész, akinek egyik kerámiatálja a nappalimat díszíti.

Nézzétek ezeket a gyönyörűségeket, és támogassátok továbbra is a hazai vállalkozásokat, képzőművészeket, designereket, akár azokat is, akik hobbiszerűen kezdtek bele valamibe és közben megtalálták az igazi útjukat.   

Katt a galériára!

Ha Nektek is vannak kedvenceitek a csoportból, írjátok meg kommentben a Facebook oldalamon, és ha még nem léptetek be, pótoljátok, mert tényleg igazi kincseket találhattok. ;)