Az első és legfontosabb kérdés: minden Downton Abbey rajongó látta már a filmet? A kritikák nem bántak kesztyűs kézzel a mozivászonra megidézett sorozat kapcsán, de én azért úgy hallom, hogy a lelkes nézők irtó boldogok voltak tőle. Ezért arra gondoltam, egy kis olvasnivalót és szuper képeket is hozok nektek a film kapcsán, amivel egy kicsit elmerülhettek a Downton Abbey univerzumában!

nyito.jpg

Az érdekességek sorában persze előkelő helyet kapnak a kosztümös titkok, hiszen ez az egyik legnagyobb varázslat a 6 évadot megélt sorozatban: az 1910-es, majd 1920-as évek csodás fazonjai. Nézzétek meg a galériát, amiben megmutatom néhány kedvenc jelmezes pillanatomat!

Katt a képre a galériáért!

Egy kicsit a mai korra szabták, újragondolták a kor sziluettjeit, de csak annyira, hogy hihető maradjon a styling, és ha megnézitek, a ruhák jól illusztrálják a kor társadalmi változásait.

downton-abbey-costume-designer-04.jpgAmikor Lady Mary bob frizurát vágatott vagy épp férfias kalapot vett

Erzsébet királynő nagy rajongója a sorozatnak, de nem csak nézte azt, hanem előszeretettel kereste a történelmi pontatlanságokat benne (ahogy a The Crown című sorozaton is jól szórakozik) - ez az egyik kedvenc hobbija. A kosztümök terén biztosan keveset talált, hiszen a jelmezes csapat a végletekig elment, hogy minden korhű legyen. Nem csak korabeli divatmagazinokat tanulmányoztak, de a Victoria & Albert Múzeum gyűjteményét is, kifejezetten a korabeli textíliákat, amelyeket alapul vettek a tervezéshez.

universal_downtonabbey_claridges_028.jpgValóban létezett személyeknél még alaposabb a kutatómunka, hogy tökéletes ruha szülessen - Anna Robbins a jelmezekkel

Anna Robbins jelmeztervező, akinek fantasztikus munkáját Katalin hercegné is elismerte, az 5. évadtól vette át a jelmeztervezői feladatokat, és a film is az ő keze munkáját dicséri. Ahogy egy interjúban fogalmazott: ha besétálok egy boltba, már egy kilométerről megismerem, hogy melyik kosztüm melyik szereplőhöz illik. A sorozatban egyaránt használtak korabeli designokon alapuló, de új ruhákat, valamint igazi vintage darabokat. Ahhoz, hogy az olyan tökéletes darabokat megtalálják, mint például a Lily James által megformált Lady Rose karakter esküvői ruhája (a galéria nyitóképe), szó szerint akár a világ végére is elutazott a jelmezekért felelős csapat. Rendszeresen repültek szerte a világban a divatfővárosokba, és egyaránt járták a vintage üzleteket és az olyan vásárokat, mint a havi londoni régiségpiac. 

anna-robbins-1.jpegAnna Robbins jelmeztervező épp Mariano Fortuny ikonikus designer egyik ruháját vizsgálja

Susannah Buxton, a korábbi évadok jelmeztervezője pedig arról mesélt, hogy Lady Mary egyik kosztümjét  Catherine Zeta-Jones is viselte már, egy krémszínű, tengerész ihletésű ruhában pedig Helena Bonham Carter forgatta a Szoba kilátással című filmet, de ez persze csak egy töredéke a sztoriknak, amelyek ezek mögött a sokat megélt ruhák mögött rejtőznek.  

A különböző korszakok ruhái, mert hogy a sorozat divattörténetileg elég változatos éveken ívelt át, eltérő alakformálókat igényeltek - ezekkel igyekezték a nemesi szereplők sziluettjét a korok ruháihoz igazítani. Más típusú alsóruhák kellettek az 1910-es évek nőies, a keblet hangsúlyozó, empire szabású ruháihoz, mint a húszas években népszerű fiús fazonokhoz, amikhez a csontos alkat passzol igazán. 

downtonabbeyseries1508--50.jpgLady Mary és Lady Edith lemerészkedtek a konyhába - ez már a húszas évek a javából

A gazdagon hímzett és gyöngyökkel díszített estélyi ruhák a képernyőn álomszerűek, de dolgozni velük inkább rémálom volt. A jelmezes csapat és a szereplők folyton attól rettegtek, hogy egyszer csak szétesik rajtuk a ruha, hiszen ne feledjük, a kosztümök sokszor akár 100 évesek is voltak! Ha a cérna egyszer elszakad, akkor nem lehet mit tenni, a gyöngyök elkezdenek lepotyogni és vége mindennek.

downton-abbey-4-pinterest.jpgRose, Mary és Edith bulis ruhákban

És ha már szétszakad egy ruha, a jelmezesek mindig reménykednek, hogy olyan jelenetnél történik mindez, amelyet egy nap alatt vesznek fel és nem három-négy nap alatt, hiszen azt sokkal nehezebb újra felvenni. Robbins és csapata folyamatosan újítgatták az antik darabokat - ha pedig valamelyik nagyon kritikus állapotúnak tűnt, néha inkább darabjaira szedték, hogy valami újat alkossanak belőle, így meghosszabbítva az életét az eredeti ruhának.

De nem csak a hölgyeknek gyűlt meg a baja az öltözékekekkel: a férfi ingek gallérja állítólag rémesen kényelmetlen volt, de ahogy Hugh Bonneville színész fogalmazott, legalább megtanítanak a helyes tartásra - ha nem görnyedsz, nem nyomja a nyakad a gallér!

downton_abbey_still_10.jpg

És bármilyen gyönyörűek is, a jelmezeknek sajnos rémes szaga volt... Mivel ezeket az anyagokat nem lehet mosni és tisztítani is nagyon nehézkesen, a ruhákat azzal védték, hogy a hónaljrészbe betéteket varrtak, amelyek felszívták az izzadságot - már amennyire tudták -, és ezeket tisztították.

Ezek után nem is hangzik annyira hihetetlennek, de több mint 1 millió euróba került a forgatás epizódonként! Az igazi rajongók mindenképp vadásszák le Jessica Fellowes The world of Downton Abbey című könyvét amelyben leírja, hogyan készült a sorozat.

da53163625jpg.jpg

A Downton Abbey sztárok közül többen nem csak színészként szuperek!

Laura Carmichael, vagyis Lady Edith egy orvosi rendelőben dolgozott recepciósként, és épp kitörni próbált, mikor behívták castingra. A váratlan lehetőség miatt visszamondott egy Shakespeare szerepet is, de csak az ügynöke tanácsára - akkor még azt gondolta, hogy az egész csak egy kétszavas mellékszerep lesz, félnapos forgatással. Aztán úgy alakult, hogy a sorozat megváltoztatta az életét, és itt talált párra is - az Andy Parker inast alakító Michael Fox személyében. De romantikus! 

lady_edith.jpgItt éppen egy képen látható a pár, Laura és Michael (a bal oldali inas)  

Jessica Brown Findlay-nek, aki Lady Sybilt játszotta, 18 éves koráig a balett jelentette az életet, és még a Royal Opera House-ban is táncolt. Ekkor azonban megsérült a bokája, amelyet ugyan háromszor is megműtöttek, de az utolsó után közölték vele, hogy többé nem tud táncolni - és így fordult bánatában a színészet felé.

mtm2otgxntm1njk2odg5ndqx.jpgSybil, Mary és Edith nyári ruhácskákban

Jim Carter, aki a sorozatban Mr. Carsont, a komornyikot alakítja, a való életben egy lelkes amatőr mágus, Michelle Dockery egy fantasztikus jazzénekesnő, Dan Stevens pedig a Man Booker Prize zsűrijének tagja volt, és ezért a forgatás alatt időt szakított arra is, hogy elolvasson 146 könyvet(!). Elizabeth McGovern a színészkedés mellett egy bandában is játszik, a Sadie & The Hotheads-ben, amelyben néha Michelle Dockery is fellép.

downton-abbey-05.jpgLady Mary és fiatalon eltávozott férje, Matthew Crawley

És gondoltátok volna, hogy a The office című sorozat inspirálta a színészkedésre Robert James-Colliert, aki az egyik epizód után arra jutott, hogy az ő élete pont ilyen rémes, és ezen sürgősen változtatnia kell. Ezért aztán felcsapta az Arany oldalakat, keresett egy színészképzőt és a mindennapi munkája mellett elkezdte a tanfolyamot. Motivációnak is remek, Csillagszórók!

mgid_ao_image_logotv.jpg

Kik azok, akik már játszottak együtt máshol is?

Elizabeth McGovern és Hugh Bonneville a Downton Abbey előtt már alakítottak házaspárt egy rövid életű BBC szitkomban, a Freezingben. Lily James (Lady Rose) és a szolgálólányt, Daisy-t alakító Sophie McShera pedig szintén dolgozott együtt egy másik projekten, ez pedig a 2015-ös Disney-féle Hamupipőke, amelyben mostohatestvéreket játszottak. Vagy láttátok már a nagyon romantikus The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society című, II. világháború alatt játszódó filmet, amelyben Lily és a Sybilt alakító Jessica Brown Findlay játszik? 

guernsey_movie.jpgLily James a The Guernsey Literary and Potato Peel Pie Society c. filmben

Főszerepben a Highclere Castle!

A forgatás helyszínéül szolgáló Highclere Castle több más produkciónak is otthont adott, többek között a Tágra zárt szemek és az 1991-es Robin Hood - A tolvajok fejedelme című filmeknek. A kastélyt jelenleg is lakják, méghozzá a Carnarvon család, akik 1679 óta birtokolják ezt a csodás épületet és a hozzá tartozó hatalmas területet. Nyaranta egyébként látogatható az épület, és akár bérelhető esküvőkre és rendezvényekre is. Sőt, nemrég egy játékot is hirdettek, amelynek fődíja, hogy a leglelkesebb rajongó egy éjszakát tölthet el a kastélyban!  

Hogy tényleg olyan jó lehet-e ott élni, az már más kérdés. Télen állítólag rettentő hideg volt a patinás épületben, ezért előfordult, hogy a színésznők szőrős bakancsot vettek az estélyik alá a vacsorajeleneteknél...

highclere-castle.jpgFotó: Highclere Castle, Creative Commons

Sajnos a kastély nem minden része maradt épen annyira, hogy forgatni lehessen benne. Elég meglepő, de mindössze egyetlen hálószoba volt a forgatás helyszínén! Cora, Mary és Edith valójában ezen az egy hálószobán osztoztak, amelyet minden jelenethez újradekoráltak, ami persze elég gyakori volt. Az évad végére vastag tapéta- és festékréteg borította a falakat! Ha szemfülesek vagytok, és kilestek az ablakon, valójában mindig ugyanazt a tájat látjátok. És éppen ezért például a konyhai jeleneteket, illetve a szolgálók hálókamra jeleneteit már egy londoni stúdióban vették fel.

downton-abbey-s04e02-ftr.jpg

A Violet Crawley-t.akító Maggie Smith színésznő nem volt hajlandó nézni a sorozatot. Általában frusztrálónak találja a saját színészi játékát és folyton a hibákat keresi benne, ezért inkább lemaradt a népszerű műsorról, hiába volt ő az egyik legkedveltebb karakter fanyar humorának köszönhetően. Pedig külön érdekesség, hogy bár a legtöbb szereplőt castingolták, Hugh Bonneville (Robert Crawley), Brendan Coyle (John Bates) és Maggie Smith karaktereit kifejezetten nekik írták. 

maggiesmith.jpg

Micsoda fordulat lett volna...

Az autóbaleset, amely végzett Matthew-val, valójában majdnem egyszerre két karaktert ragadott el! Julian Fellowes alkotó szerint, ha előbb tudja, hogy Dan Stevens szeretné otthagyni a sorozatot, úgy alakította volna, hogy Matthew és a sógornője, Sybil együtt haljanak meg a balesetben. Mit szóltatok volna ehhez?

downton-abbey-05.jpgLady Mary és fiatalon eltávozott férje, Matthew Crawley

70183723_1380448318780615_4344491176615739392_n.jpgElizabeth McGovern, Michelle Dockery és Laura Carmichael a film bemutatóján