Őrületes újítások várják idén a Balaton Soundra látogatókat és tényleg fantasztikus az egész fesztivál hangulata, ami vetekszik a legnagyobb nemzetközi fesztiválokkal. A legszuperebb, hogy mindenhol csak dicséri a sajtó és a vendégek is, és ennek az egésznek én is a részese lehettem. 

nyito.jpg

20190704_162016.jpg

A Sziget szervezőivel régóta együtt dolgozunk, hiszen többször terveztem az Operaház kitelepüléseit a Szigeten, de csináltuk már a Wonderland Show Company társulatommal a Magic Mirror sátor nemzetközi showműsorát is. És miután tavaly, a Strand Fesztiválon megrendezett Petőfi Zenei Díjátadó záróműsorát is mi alkottuk meg, jött a felkérés a Sziget csapatától, hogy idén szeretnének egy nagy megújulást a Balaton Sound VIP-jében - ami egykor a leghírhedtebb területe volt a fesztiválnak - és segítsek nekik ebben.

dobo_agival.jpgA csodás Dobó Ágival bulikázunk 

A koncepció lényege az volt, hogy ne egy darab nagy, zsúfolt VIP legyen, hanem egy egész komplexum, egy színes, extra élménycsomag több helyszínen, több stílusban, többféle hangulatban. Ahol egyik helyről a másikra látogatva teljesen más atmoszféra fogadja a bulizókat, és ezek a helyszínek nem csak a stílusban különülnek el, de a programokban és show-kban, illetve szolgáltatásokban is.

Majdnem egy fél éven keresztül dolgoztunk azon a Sziget csapatával, hogy mindez megvalósuljon, a sajtó és a látogatók reakciói alapján pedig tényleg sikerült kifordítanunk a sarkából a Sound VIP-et és valami nagyon szerethetőt alkotni 4 ponton, összesen 4 ezer négyzetméteren.  

2hibongg.jpegFotó: Kálló Péter (RockstarPhotographer)

Mi ihletett bennünket a tervezéskor?

Többféle irányban indultunk el, de természetesen kerestük a stilisztikában jellemző dolgokat és azok közül is a legizgalmasabbakat, amihez nagyon szuper inspirációt adtak a nagy nemzetközi fesztiválok, mint a Coachella, a Tomorrowland vagy a Burning man. Az érkezők először az ELROW At Casa Bacardi VIP részének találkoznak a VIP élménnyel, ahol átveszik a VIP jegyüket - ezt az alkalmat szerettük volna emlékezetessé tenni, ezért itt a WELCOME TO PARADISE szlogen dominál, ahogy tulajdonképpen belépsz a gyönyörök kertjébe. 

Mivel az Elrow színpad maga is elég szürreális tematikájú, és a régi, dzsungelbe épített indián városokat idézi, ezért egy szürrealista kertet álmodtunk köré,  egy olyan paradicsomi helyszínt, ahol fehér tigrisek, papagájok, tukánok és majmok várják a vízpárás őserdőbe érkezőket - itt az inspirációnk egyértelműen Henri Rousseau művészete volt.

s5scu933.jpegFotó: Kálló Péter (RockstarPhotographer)

Továbbhaladva, a nagyszínpaddal szembeni VIP-ben A legnagyobb showman vagy a Moulin Rouge című filmek elevenednek meg, a vintage, századfordulós cirkuszi és varieté show világgal. Itt bársonyfüggönyök és szürreális tárgyak, régi cirkuszplakátok és egy igazi cirkusz manézs, vagyis porond, ahol minden éjjel a Cirque du Soleilben is dolgozó magyar cirkusművészek és artisták lépnek fel, és olyan extra kényeztetések is járnak, mint a masszázs vagy a francia pezsgő.

red_vip_1.jpegFotó: Kálló Péter (RockstarPhotographer)

Innen lehet átjutni az úgynevezett Sóhajok hídján a plázsra, ami azért nagyon izgalmas rész, mert ugyan idáig is voltak a Soundon a Balatonhoz épített helyszínek, viszont ezek általában szponzorált helyszínek voltak. Most először viszont a szervezők csináltak egy saját plázst, pálmafákkal és a Balatonból elkerített medencével, ami hófehér, igazi fából kialakított designjával a legnagyobb nemzetközi beach clubok hangulatát idézi, mintha mondjuk Ibizán lennénk. Most mondjátok, hogy nem szexi:

plazs.jpegFotó: Kálló Péter (RockstarPhotographer)

Az utolsó helyszínünk pedig a Dreher Aréna, a party központja, ahol minden este elképesztő látványvilágú elektronikus zenei show-k vannak. Itt stilizált, hatalmas kék csillárokkal teremtettünk egy olyan perspektivikus hatást, mintha egy modernkori techno Versailles-i kastélyba csöppenne az ember. 

bnkable9.jpegFotó: Kálló Péter (RockstarPhotographer)

A VIP partysorozatot csütörtök este nyitottuk egy zártkörű bulival, amin a világhírú DJ, Dorfmeister játszott a pár száz meghívottnak, köztük a magyar celebélet színe-javának. A bulihoz természetesen járt a megfelelő körítés is, francia pezsgőval, gourmet falatkákkal, és Ódor Andrisék Black Swanjének izgalmas koktéljaival. 

dorfmeister_2.jpgDorfmeisterrel is összeálltunk egy fotóra

Itt meg is nézhettek egy kis videót a buliról, Kiss Dennis és Szekrényes Szulita produkciójával:

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Never too late to join the vip experience� Click the link in the bio for upgrade� #balatonsound #sound2019 #festivalbeach

Balaton Sound Official (@balatonsound) által megosztott bejegyzés,

 

Pénteken 16.30-tól pedig jön a White Beach-en Balaton Sound első divatshow-ja, Kerényi Virág őrült kreációival, amit az általam vizionált szintén extrém styling koronáz meg, és a Wonderland Show Company produkciója, Lukács Gabi fantasztikus rendezésében, valamint DJ Bootsie és DJ Pöli mixei. Itt már készülünk a WAM Models és az Icon Model Management modelljeivel a fellépésre:

img_8276.jpg

Fotó: Kéri Krisztián

Figyeljétek az Instámat, mert élőzni fogok a divatshowról!

https://www.instagram.com/p/BzcudfQnFR0/

Most pedig nézzetek még képeket a csodás helyszínekről:

Fotók: Kálló Péter (RockstarPhotographer)