Tudjátok, hogy a színek szerelmese vagyok, és az utazásaim során is imádom azokat a helyeket, amelyek valami miatt meghökkentően erős színvilágúak. Ezek az elképesztő színű városok, negyedek, épületek mind arról árulkodnak, hogy az emberi lélek mennyire vágyik a sokszínűségre. És ahogy ezek a helyek és a csodálatos színeik is mutatják, nekünk is meg kéne tanulni az emberi változatosságot ünnepelni.

nyitoka_2.jpgJaipur, India

Sok helyen jártam a most következő városok közül - Tokió első látásra szerelem volt, de a Peulorinho negyed is emlékezetes számomra, ami a világ egyik legveszélyesebbnek mondott városában található - Kajdi Cylával felrobbantottuk a helyet, de nyugi, mindenki életben maradt! ;)

Kattintsatok képre a galériához, mutatom a kedvenc helyeimet - és néhányról írok egy kicsit lejjebb!

Barcelona, Spanyolország

Szívem szerint azt tanácsolnám nektek, hogy minél több mediterrán hangulatú városkát járjatok be Olaszországtól Portugáliáig, mert rengeteg élettel teli, pezsgő és színes városkát találtok. De ha már így kiemelek egy-két helyet, Barcelonának mindenképp közöttük kell lennie, és itt is külön felkiáltójellel jelezném a Gràcia negyed varázslatos Güell parkját. Ugyan a tervezett épületek közül csak kettő készült el, de Gaudí, a leghíresebb katalán építész (és az egyik személyes kedvencem) így is világraszólót alkotott.

barcelona.jpg

Procida, Olaszország

Talán nem is tudjátok, de itt forgatták A tehetséges Mr. Ripley című filmet - és nem véletlenül választották ezt a helyszínt. Kissé kaotikus, de gyönyörű, színes kis sziget ez, amit átitatott a történelem és ellenáll a modernségnek. Capritól és Nápolytól nem messze találjátok, a Tirrén-tengeren, úgyhogy bőven van felfedeznivaló a környékén is. Ne hagyjátok ki a kis kikötőfaluját, Corricellát!

procida.jpg

Cinque Terre, Olaszország

Olaszországnak ez a mesebeli kis csücske elég nehezen megközelíthető, de azért megéri a szerpentinezést, a hajókázást a hullámzó tengeren vagy az alagutas vonatozást ! Ez az ország legkisebb nemzeti parkja, ahol nem csak a meredek hegyoldalba épült házakban és a színes kis csónakokban gyönyörködhettek, de rengeteg tengeri halas specialitást is kipróbálhattok. Que bella! 

cinqueterre.jpg

Burano, Olaszország

Ha még ennél is közelebb maradnátok kis hazánkhoz, de szeretnétek egy kis színt vinni az utazásba – irány Velence és a közeli, házairól és csipkéjéről híres Burano. Aki azt hinné, hogy itt mindenki olyanra pingálhatja a házát, amilyenhez kedve szottyan, az téved! Először konzultálni kell a város „stylistjaival”, vagyis az önkormányzattal, akik megmondják, milyen színekből válogathat az újításra vágyó városlakó – lehet, hogy letörik a művészi ambíciókat, de talán épp ettől olyan egységes a városka hangulata.

burano.jpg

Tokió, Japán

Épp nemrég írtam nektek tokiói élményeimről, ahol az utcai divat sokszínűságe volt, ami leginkább elbűvölt, és persze a fantasztikus ételek. Ez az egyetlen hely a listán, ahol nem is a házak viszik a prímet a színességben, hanem a folyton villogó, futurisztikus reklámtáblák. Ha pezsgő helyre utaznátok, ahol el tudtok azért vonulni a természetbe is, Tokió zseniális úti cél lesz!

tokio.jpg

Jaipur, India

Indiánál színesebb helyet nehéz elképzelni – nekem is úti célom a jövőben! Jaipurt, amit rózsaszín városnak is neveznek, állítólag Sawai Ram Singh király festette rózsaszínűre 1876-ban, Viktória királynő és Albert herceg látogatására - naná, hogy a fotósok is imádják Wes Andersonos hangulata miatt. Találni itt gyönyörű templomokat, elképesztően díszes palotákat és grandiózus erődöket is, és nagyjából 3 nap alatt felfedezhető a hely. Íme egy nagy Insta kedvencük, a Partika Gate:

jaipur.jpg

Szantorini, Görögország

Talán nem tudtátok, de Szantorini tulajdonképpen egy hatalmas erejű vulkanikus robbanás maradványa. Azt már biztos hallottátok, hogy milyen fantasztikus borai vannak (az Assyrtiko, a hely különlegessége tényleg fantasztikusan zamatos!), és hogy az éjszakai élet sem unalmas, de azt talán nem, hogy remek sportolási lehetőségeket is nyújt: aki szeretne feljutni Fírába, közel 600 lépcsőfokon kell átvergődnie. Nyugodtan állítom, hogy megéri a fáradságot!

santorini_1.jpg

Old San Juan, Puerto Rico

Puerto Rico is a listámon van a divathét és a gyönyörű helyek miatt is. Ha már ott jártok, San Juan óvárosát mindenképp nézzétek meg! Színes kis házak a pasztell összes árnyalatában, a levendulától a zöldig, gyönyörű panoráma az óceánnal a főszerepben és persze szuper kis helyek, ahol az árnyékban piña coladat szürcsölgethet az ember, ha már itt van a koktélklasszikus hazája. 

san_juan_puerto_rico.jpg

Havanna, Kuba

Biztos vagyok benne, hogy Havanna házait és vintage autóit sem kell bemutatnom senkinek, de ha most terveznétek ide utazást, csak annyit mondok: HAJRÁ! Én is idén látogattam ki ebbe a csodás országba, és hamarosan hozok is egy szuper videót az utunkról - divat, kultúra, ételek, beach! 

havanna.jpg

Guanajuato, Mexikó

Ahogy több más hely is a listámon, ez a hely is az UNESCO Világörökségi Listáján van. Vibráló vörös, zöld, sárga, narancs és még rengeteg gyönyörű szín teszi élettel telivé a várost. Keskeny utcácskákon, barokk és neoklasszikus épületek között barangolhattok Mexikó egyik gyöngyszemében:

guanajato.jpg

La Boca, Buenos Aires, Argentína

La Boca az egyik legrégebbi városrész az argentin fővárosban - itt is jártam pár éve Kajdi Cylával, és megtanultunk tangózni. Varázslatos hely ez is és szuper kis csecsebecséket lehet begyűjteni!

la_boca_buenos_aires_argentina.jpg

Menton, Franciaország

A Côte d'Azur-ön, vagyis a francia Riviérán találjátok Menton városkáját, amit nem érdemes kihagyni, ha monduk Saint-Tropez vagy Monaco felé veszitek az irányt. Ezt az aprócska várost talán nem kapták fel annyira, mint az említett helyeket a környékén, de a látvány miatt megér egy kis kitérőt, vagy hosszabb nyaralást is.

menton.jpg

Wrocław, Lengyelország

Az egyik legrégebbi lengyel városban is lehet színekben fürdő épületekre bukkanni, még ha egy kicsit eltérő stílusban is, mint mondjuk Szantorini. De hát a lényeg a változatosság! A második világháborúban eléggé meghurcolt város viszont remek bizonyítéka annak, hogy lehet megmenteni műemléképületet – szinte mindet sikerült újjáépíteni a hatalmas pusztítás után. Érdemes megnézni ezt is, ráadásul Lengyelország is rengeteg csodát rejt még!

wroclaw.jpg

Stockholm (Gamla stan), Svédország

Az egyik jövőbeli divathét úti célom a nagyon izgalmas stockholmi fashion week, úgyhogy ez a hely nekem is a listámon van még. Akik még Lengyelroszágnál is északabbra vándorolnának – mert azért ott is lehet színeket találni, itt sem csak a hólepte fehérség van – azoknak Gamla Stant választottam, Stockholm óvárosát. Leginkább az észak-germán építészet jellemző a városrészre, ahol apró kis utcákat, fantasztikus épületeket és még annál is jobb ételeket találtok!

gamla-stan.jpg

+ 2 téli tipp:

Peulorinho, Salvador, Brazília

Hogy télre is ajánljak valamit - mert hát nincs is jobb, mint elmenekülni a hideg elől - legyen az egyik célpontunk Brazília. Tudjátok, mennyire szeretek enni, a brazil ételek pedig mind isteniek, úgyhogy ez legyen az utolsó érv, ha hezitálnátok! 

pelourinho.jpg

Harbin, Kína

Idén voltam először Kínában, méghozzá a Harbin Fashion Weeken, ami már önmagában is fantasztikus élmény volt, de ezzel egy időben zajlott a Harbin Ice and Snow Festival, vagyis a jégfaragás ünnepe. mostanra ez a legnagyobb ilyen jellegű esemény, több mint 18 millió látogatóval a világ minden tájáról  amin ilyen csodás dolgok születnek:

harbin.jpg

Tudjátok, a világ egy hatalmas könyv, és aki nem utazik, csak egyetlen lapot olvas el belőle. Úgyhogy most meséljetek, nektek melyik volt a legszuperebbül sikerült utazási élményetek vagy épp hova mennétek legszívesebben?