Karl Lagerfeld elvesztése azért is fájó minden divatrajongónak, mert olyan volt, mint egy állócsillag a divat egén - megőszült, kicsit talán nehezebben mozgott, de még így is elpusztíthatatlannak tűnt, olyannak, aki örökké velünk lesz és gyönyörű ruháival, fanyar humorával színezi a divatéletet.

karl-lagerfeld.jpg

Ezért gyűjtöttem össze néhány érdekes, elgondolkodtató, szórakoztató idézetet, amivel emlékezhetünk rá, és amit talán még nem olvastatok rengeteg helyen. Kezdjük is rögtön a Chanel divatháznál betöltött szerepével:

"Coco utálta volna, amit csinálok. A márkának van egy imidzse, amit az én feladatom frissíteni. Azt teszem, amit ő soha. Meg kellett találnom a saját kézjegyem. Abból kellett kiindulnom, amilyen a Chanel volt, oda, amilyen lehetne, amilyennek kéne lennie."

Karl Lagerfeld a N°5 THE FILM című Baz Luhrmann film bemutatóján, 2014-ben - Fotó: Stefanie Keenan/WireImage

Az idő múlásáról is többször beszélt, és mesélt arról is, hogy nem szereti visszanézni a régi bemutatókat. Számára fontosabb volt, hogy előre tekintsen...

"A fiatalosság azt jelenti, ahogy élsz, nem azt, hogy mikor születtél."

"Amikor az emberek a régi szép időkről beszélnek, mindig azt mondom: nem az idő régi, hanem ti. Gyűlölöm a régi szép időket. Sokkal fontosabb, hogy a ma legyen szép."

Egy sötét, romantikus és eléggé tragikus világban élünk.
Karl Lagerfeld és kedves fashionista barátnője, Anna Wintour egy Fendi show előtt a milánói Fashion Week-en, 2009-ben - Fotó: Photo by Venturelli/WireImage

A divat és a stílus volt az élete, rengeteg gondolata maradt fent ebben a témában is:

"Azt szeretném, hogy mindenki azt viselje, amit csak akar és keverjék a darabokat a maguk módján. Számomra ez jelenti a modernséget."

"Én egy divatember vagyok, és a divat nem csak a ruhákról szól, hanem az örökös változásról." 

"A luxus egy póló könnyedsége egy nagyon drága ruhában."

“Sose használd azt a szót, hogy 'olcsó'. Ma már mindenki lehet sikkes elérhető árú ruhákban is, sőt, még a gazdagok is veszik ezeket. Ma már minden árkategóriában vannak jó dizájnok. Lehetsz irtó sikkes akár egy pólóban és farmerben is - csak rajtad múlik.” 

A szemüvege elmaradhatatlan kellék volt:

"Egy kicsit rövidlátó vagyok, és a rövidlátó emberekre jellemző, hogy mikor leveszik a szemüvegüket, olyanok lesznek mint azok a helyes kis kutyák, akik örökbefogadásra várnak."

Cara Delevingne és Karl Lagerfeld a 2015-ös tavaszi-nyári Chanel show fináléján Párizsban - Fotó: Dominique Charriau/WireImage

És hogy hitt-e a házasságban és a szerelemben?

"Őszintén szólva nem javasolnám magam esküvői ruhák tervezésére - eddig mind elváltak, akinek terveztem."

Az egyetlen szeretet, amiben igazán hiszek, az anya gyermeke iránt érzett szeretete.

Ha kérdeznétek, milyen volt gyerekként...

"Négyéves koromban egy inast kértem anyámtól a születésnapomra."

"Igazából olyan voltam, mint egy felnőtt. Vannak olyan fotóim gyerekkoromból, amin nyakkendőt viselek, tehát tulajdonképpen ugyanolyan voltam, mint most."

Karl Lagerfeld 1983-ban, az első Chanelnél töltött évében, a rajzai előtt. Ő mentette meg a Chanel divatházat a csődtől - Fotó: John van Hasselt/Corbis via Getty Images

A munkája rendkívül fontos volt számára, erről többször is mesélt:

"A tiszta fej a rossz pillanatban megfojthatja a kreativitást."

"Azok az emberek, akik állításuk szerint kreatív munkát végeznek, néha fel kell, hogy töltődjenek. Nem élhetsz napi 24 órát a rivaldafényben úgy, hogy kreatív maradj. A magamfajtáknak egy kis egyedüllét a diadal."

És voltak persze nagyon (ön)kritikus pillanatai is...

"Olyan, mintha önmagam karikatúrája lennék, és ez tetszik. Mintha maszkot viselnék. Számomra a velencei karnevál egész évben tart."

1975-ben nyilatkozta ezt a munkamoráljáról - kíváncsi vagyok, milyen lehetett vele dolgozni ebben az időben, és hogy vajon élete vége felé is így nyilatkozott volna-e: 

"Valamiféle vámpír vagyok, aki mások véréből táplálkozik."

1984-ben pedig ezt mesélte egy divatbemutató után:

"Én az a fajta divat-nimfomán vagyok, akinek sosincs orgazmusa."

 

Karl Lagerfeld két modellel egy 1984-es divatbemutatón - Fotó: Keystone/Hulton Archive/Getty Images

 

Nem volt mindig az a filigrán kis figura, akinek élete utolsó éveiben láttuk, és természetesen ez is szóba került többször:

"Jött ez az új Hedi Slimane vonal a Diornál, amihez nagyon vékonynak kellett lenned, ha viselni akartad. Azt mondta: 'Ezt szeretnéd? Akkor fogyj le csontsoványra.' Úgyhogy lefogytam. Fogytam 40 kilót és nem is híztam vissza többé."

"A hiúság a legegészségesebb dolog az életben."

A diétázás az egyetlen dolog az életben, ahol akkor nyersz, ha veszítesz!
Karl Lagerfeld a 2006 júliusi párizsi Fashion Weeken - Fotó: Francois Durand/Getty Images

Nagyon fontos volt számára a privát szférája, az egyedüllét, mert úgy tartotta, akkor működnek igazán a kreatív energiák, nem akkor, ha rengeteg ember vesz körül.

"Egy díszletben élek, zárt függönyök mögött, közönség nélkül, de hát kit érdekel ez? 

Egy meglepő lakberendezési tanács:

"A legfontosabb dolog egy házban a szemetes kuka."

A budoárjáról így vélekedett:

“Ha meglátod, mindenre gondolsz, csak a szexre nem, mert ez a valaha készült legkevésbé szexi szoba. Imádom a nem-szexi hálószobákat."

És imádta a fotókat is!

"Azt szeretem a fényképekben, hogy elkapják a múló pillanatokat, amit sosem lehetne még egyszer előidézni." 

Kivéve a szelfiket...

"Rémes egy dolog, ahol az egész arcod eltorzul. Az állad túl nagy, a fejed túl kicsi. Egy elektronikus önkielégítés."

Karl Lagerfeld a velencei Chanel Cruise 2010 Fashion Show-n, 2009-ben - Fotó: Vittorio Zunino Celotto/Getty Images

 

Choupette-ről is sokat mesélt, az imádott (és a világ talán leghíresebb) macskájáról:

"Egy igazi varázslat ez a történet. Igazából Choupette-et nem is nekem adták. Choupette egy barátomé volt, aki megkérdezett, hogy a bejárónőm tudna-e rá vigyázni két hétre, amíg elutazik. Mikor visszajött, megmondtam neki, hogy Choupette többé nem az övé."

 

 

 
 
 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

Choupette Lagerfeld (@choupettesdiary) által megosztott bejegyzés, Ápr 12., 2018, időpont: 6:08 (PDT időzóna szerint)

Remélem, jó volt az olvasgatás és találtatok olyan idézetet, ami elgondolkodtatott.

Adieu, Karl! 

Karl Lagerfeld fogadja a tapsot a Chanel Fall/Winter 2013 Ready-to-Wear show fináléján - Fotó: Pascal Le Segretain/Getty Images