Nem is mondom, hogy vetélytársa, mert a királyi családhoz közeli források szerint Katalint egyáltalán nem zavarta, hogy megérkezett Meghan és imádja a sajtó - végre nem csak őt figyelik árgus szemekkel, nem csak az ő ruháit kapkodják el a üzletekből és végre volt lehetősége egy kicsit otthon maradni a gyerekeivel.

De mielőtt kiveséznénk Katalin gardróbját - ami szintén megér egy misét, hiszen az új hírek szerint készül a királyné szerepére, ezt bizonyítja a nemrég viselt Diana hercegnőtől megörökölt Cambridge Lover’s Knot tiarája is -, térjünk rá Meghanre! Harry herceg és újdonsült felesége ugyanis egy 16 napos körútra vállalkoztak, bejárva Ausztráliát, Új-Zélandot, Tongát és Fijit, ahol Meghan kiemelt figyelmet élvezett, hiszen még egészen friss a hír, hogy az első gyermeküket várják.

Fotó: Chris Jackson-Pool/Getty Images

A hírek szerint egyébként nem készültek egyedi kismama ruhák az útra, de voltak olyan ruhák, amikből engedni kellett - a szemfüles varrónők nyilván rögtön tudták, mi a helyzet, de nagyon jól tudnak titkot tartani. Kezdjük is az egyik kedvencemmel, a "nézzétek, babát várok" című ruhával egy londoni márkától, a Safiyaa-tól. Ez nem csak egy csodálatos kék ruha királyi köpenykével, de van még egy fontos részlet, amivel a vendéglátó ország előtt tisztelgett: a színe Fiji kék! 

Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage

A sussexi hercegnéről bebizonyosodott az is, hogy magabiztosan hozza a Katalin-effektust - ha felvesz egy kicsit is elérhető áru ruhát, azt pillanatok alatt elkapkodják és a márka oldala összeomlik a hatalmas érdeklődéstől! Így járt Karen Gee, viszonylag ismeretlen ausztrál tervező is, aki nyilvánvalóan nagyon örült, hogy Meghan épp az ő ruháját választotta az első nap első reggelén - a design egyébként a Blessed, vagyis Áldott nevet kapta, így nyilván szimbolikus volt a dolog. Ravasz!

Fotó: Phil Noble - Pool/Getty Images

Nem tudni, hogy a csodás darabok kiválasztásában segédkezett-e a kedvenc stylistja és barátnője, Jessica Mulroney, de mivel úgy hírlik, a hölgy és férje szintén Ausztráliába repültek, hogy segítsenek az úton a párnak, nagy rá az esély! És úgy látszik a "baby blue" erős tematika az úton, hiszen többször is viselt kéket a hercegné, mint itt ezt a csodás Veronica Beard ingruhát egy babakék pántos, mindössze 90 dolláros Banana Republic cipellővel. Ki tippel arra, hogy az első gyermek fiú lesz? ;)

Fotó: Chris Jackson/Getty Images

Íme egy újabb csodás kék ruha, szintén egy hazai tervezőtől, Dion Lee-től, amire a szél miatt később szintén egy ausztrál designer, Martin Grant trencskóját kapta fel. Hasonlóan lelkesen támogatta a divattervezőket Michelle Obama, aki igyekezett a látogatott ország designereitől választani ruhákat, figyelve arra, hogy elérhető árú és ökotudatos darabok is kerüljenek az outfitek közé.

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

Azt már tudjuk a hercegnéről, hogy első gyermekét várja, de most már az is biztos, hogy mesterien bánik a highlighterrel! Az ausztrál turné képein csak úgy ragyogott, mindegy, hogy hófehéret vagy feketét viselt. Itt éppen az utóbbi szín adta magát, hiszen egy háborús emlékhelyet látogattak meg, de nem maradt el a főhajtás egy újabb helyi tervező, az új-zélandi Emilia Wickstead előtt sem. A ruhát ezúttal egy Philip Treacy kalappal párosította:

Fotó: Ian Vogler - Pool/Getty Images

Szinte tuti biztos volt, hogy az ausztrál Zimmermann márkától is választanak egy ruhát - Katalin 2014-ben viselt tőlük egy darabot szintén az ausztrál körútjukon, és nagyon szerette. Ezt a klasszikus, és egyébként Katalinhoz is passzoló fehér ruhát Fijin viselte Meghan és egy nagy kedvenc pántos cipőt kapott fel hozzá, amit szintén láthattunk már rajta:

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

A kéttónusú kék Roksanda ruha, amit a Macarthur Girls középiskolában viselt Markle, nagyjából 5 percig volt elérhető a Net-A-Porter oldalán, miután megjelent benne a hercegné, és aztán huss, eltűnt, mintha sose lett volna!

Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage

Remélem, még nem hagytátok abba a cikket, mert most jön a másik nagy kedvencem, egy Oscar de la Renta ruha, amit az Ausztrál Földrajzi Társaság gálavacsorájára választott Meghan. Hitchcock madarai talán ijesztőek voltak, de ezek egy cseppet sem! 

Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage)

Érdekes, hogy Meghan Markle és Harry herceg 2017-ben épp a torontói Invictus játékokon debütált, mint pár, és most egy újabb jelentős állomást ünnepelnek a játékokon - az első baba híre és az első közös hivatalos útjuk. Erre az alkalomra egy átlapolós blézert választott a a hercegné egy ausztrál tervezőtől, Scanlan Theodore-tól, feltámasztva hamvaiból a peplum derekú designokat.

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

Szintén az Invictus játékok alatt viselte ezt a khaki szmokingruhát Antonio Berarditól - nagyon jól állnak a meleg árnyalatok neki, igaz? ;)

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

A hercegné többször is megmutatta, mennyire szereti a csíkos ruhákat - a tongai miniszterelnökkel való találkozáskor például egy Párizsban tevékenykedő ausztrál designer, Martin Grant zöld-fehér darabját kapta fel:

Fotó: Phil Noble - Pool/Getty Images

Szintén ettől a márkától választott a sydney-i tengerparti sétájukhoz egy meleg tónusú maxiruhát, amit egy ajándék virágfüzérrel díszített:

Fotó: Ryan Pierse/Getty Images

Nem csak a csíkos ruhákat, de a táskákat is szereti a hercegné, aki már korábban is viselte ezt az Oroton darabot - itt éppen egy klasszikus fekete-fehér lookot egészített ki vele:

Fotó: Pool/Samir Hussein/WireImage

És úgy tűnik, a  kockák ellen sincs kifogása, ami most szintén toplistás minta! Én imádtam rajta ezt a Karen Walker Banks trencskót, amit Új-Zélandon viselt - ti mit szóltok hozzá?

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein/WireImage

Az út persze nem csak a ruhákról szólt, hiszen fontos mentális problémákról beszélgettek a helyiekkel, és véletlenül még esőt is hoztak a szárazságtól sújtott vidékekre. Emellett pedig részt vettek például egy maori fogadáson, ahol Meghan Stella McCartney ruhájához az ajándékba kapott hagyományos Korowai köpenyt is felöltötte, amely az őslakosok szerint a terhességet szimbolizálja, és erővel, melegséggel és szeretettel veszi körül majd a hercegnét.  

Fotó: Samir Hussein/Samir Hussein / WireImage

Biztos tudnám még folytatni a sort szuper ruhákkal, annyiszor öltözött át a hercegné, de ma megállunk ennyinél - Nektek pedig csak annyi a dolgotok, hogy megírjátok, melyik volt a kedvenc! 

Nyitókép: Kristy Wigglesworth – Pool/Getty Images