Sokan kérdezték, hogy egy plázában, ahol pont a fogyasztásról szól minden, hogyan kapcsolható össze ez a két dolog – mi pedig azt gondoljuk, pont egy ilyen helyszín jó arra, hogy ezeket a problémákat felvessük, érzelmi ráhatással tudatosabb fogyasztásra ösztönözzük a nézőket, és akár kis lépésekben haladjunk a környezettudatosabb élet felé, vagy legalábbis erre buzdítsunk.

Ez egyébként nem az első alkalom, hogy az Allee Bevásárlóközponttal és a Wonderland Show Company társulattal együtt vágunk bele egy nagyszabású produkcióba - amelyeknek középpontjában mindig a divat és a stílus áll. Talán láttátok a tavalyelőtti Operameséket vagy a tavalyi Vászonról a kifutóra előadásainkat, amik szintén nagyon érdekesek és lenyűgözőek voltak, az idei feladat azonban első látásra annyira meghökkentő volt a feladat, hogy nem is tudtuk, hogyan fogjunk hozzá.

Nagyon távol éreztük ezt a témát a klasszikus fashion show-któl, ám ahogy egyre inkább belemélyedtünk a kérdéskörbe és próbáltuk a kreatív meetingek során feldolgozni a tematikát, rájöttünk, hogy igazából minden erről szól – ez a jelenkori társadalom egyik legfontosabb problémája, vagyis a pocsékolás, a túlfogyasztás megállítása. Mindenhol ebbe botlunk, akármerre nézünk, ami aztán nagyon beindította az agyunkat és hatalmas inspirációs bázist adott.

Ezen a területen is rengeteget dolgoznak a fenntarthatóságon, hiszen a ruhaipar jelenleg a 4. legszennyezőbb iparág a világon. A világméretű cégek iszonyú sok pénzt fordítanak arra, hogy a divat fenntartható maradjon az egyre több ember és persze az egyre több hulladék mellett – például ruhaszemétből újra textíliát csinálnak, amihez ti is hozzájárulhattok, ha használt ruhátokat a központi gyűjtőikben adjátok le.

A több hétnyi gondolkodás és tervezés után végül sikerült egy nagyon sokszínű, fergetegesen látványos és aktuális show-t csinálni, ha tehetitek, még a hétvégén nézzétek meg az Allee-ban!
Az aktuális trendeket a bevásárlóközpontban található márkák tavaszi-nyári kollekcióival mutattuk be, ezeket én válogattam össze stylist segítőimmel a szereplőkre.

A színpadon felbukkantak a trópusi minták, a fémes színek, az átlátszó textíliák, a jelmondatos pólók, a klasszikus nyári tengerész hangulat és az intenzív LEGO színek:

De még a military és a szafari stílus is, így aztán mindenki inspirációt meríthetett az idei tavaszi-nyári szezonhoz, az üzenetből pedig reméljük, a tudatosabb (divat)fogyasztáshoz.

Az igazán vagány az, hogy egy üzletközpont fontosnak tartja, hogy egy ilyen nagyszabású, divathét nagyságú rendezvényt csináljon, aktuális trendekkel, és egy látványos, lélegzetelállító formában próbálja bemutatni a divatot. Erre a show-ra – ahogy a többi Allee show-ra is - nem csak klasszikus divatbemutató számokkal készültünk, hanem modern táncokkal és elképesztően pörgős jelenetekkel, rengeteg ember - modell, táncos, breakes, BMX-es - közreműködésével és még artista számot is láthattok az egyik jelenetben, Szekrényes Szulita és Kiss Dennis levegőakrobatákkal.

A szuper koreográfiáért köszönet Szabó Tominak, a lenyűgöző show-ért a rendezőnek, Lukács Gabinak és állandó segítőnknek Sztranyanszki Zsuzsának, a cikkben szereplő képekért pedig Kaszner Nikinek. Külön köszönet a Style Institute divatiskolám volt diákjainak a fantasztikus backstage munka szervezésért - Jóczik Beusnak, Kamarell Ritának és Molnár Judit Katalinnak, és mindenki másnak is, akik azon dolgoztak, hogy gördülékenyen menjen ez a hihetetlenül komplex előadás!

Nézzétek meg a VIP show-ról készült rövid videót: